Helyi idő szerint kedden délután egy 18 éves fiú kioltotta tizenkilenc diák és két tanár életét. Az eset kapcsán felélénkült az amerikai fegyvertörvény körüli vita.
A szigorítás ellenzői – mint mindig – most is a szabadságot tűzték a zászlajukra. Szerintük jó ez így, mert ettől lesznek ők szabadok. Nekiugranak minden „szigorításpártinak”, miszerint azok a szabadságukat szeretnék elvenni.
No de kérem, szabadság ez?
Félreértés ne essék, tisztelem a fegyvereket. Szeretek lőtérre járni. Megtanítja az embert egy-két dologra, amikor elsüt egy gépkarabélyt. A fegyver csövét elhagyó lövedék, a kivetődő töltényhüvely, a fegyver visszarúgása és a lövedék útját álló célpont állapotváltozása mind-mind magában hordozza a maga tanulságát.
Ezek a tanulságok hiányoznak Amerikában.
Egy erre szakosodott portál – már az is szomorú, hogy egyáltalán létezik erre szakosodott portál – negyvenöt lövöldözést gyűjtött össze Amerika területén, csupán májusban.
No de kérem, szabadság ez?
Nem az a szabadság, hogy elrabolhatom, majd megerőszakolhatom az első nőt akit meglátok az utcán, hogy utána bezárjam a pincémbe. Sarkítás, természetesen, de ez folyik Amerikában.
Attól nem leszek szabad, hogy megadom mindenkinek a lehetőséget arra, hogy olyat birtokoljon, aminek már csupán a birtoklása miatt is félelemben élhet a másik.
A szabadság mint fogalom annyit tesz, hogy bármit megtehetek. Viszont közben – a túloldalról – pedig ott van, hogy a másik is bármit megtehet, és akkor van neki szabadsága, ha ez így is marad. Magyarán én nem vagyok szabad, hiszen szabadságában nem limitálhatom – azaz nem tehetek meg bármit. Így ő sem szabad.
No de kérem, szabadság ez?
Egészen egyszerűen
ami Amerikában a fegyvertartás ideológiája, az csupán egy látszatszabadság.
Amikor mindenki mindent megtehet, de közben senki sem tehet semmit. Több kutatás szerint is az amerikaiak 90%-a támogatja a fegyverbirtoklás szigorítását. S mégis, nem a többség akarata érvényesül. Nem, egészen egyszerűen a szabadság nem ez.
Nyitókép: MTI/AP/The San Antonio Express-News/William Luther